A költő ír mesél magának,
verseiben sikolt a bánat.
Gondolatát múzsája vezeti,
kit szeretett, soha nem feledi.

Írását neki ajánlotta,
téma volt bőven, papírra rótta.
Irt a szerelemről, virágról a rétről,
a világról, hazafias tettről.

Lassan kiégett elszállt az ihlet,
magányában nem sok az ígéret.
Őszbe hajló fejét gondjai gyötörték,
szegénység, betegség, egyre jobban érik.

Mit is vár a sorstól, hisz elvesztett mindent,
hivatást, szerelmet, életét a kincset.
Mert kincs volt az írás, titkos tudása,
sokan olvasták, a költő várt sorára.

Elbúcsúzik most a mindenségtől,
a csodás soroktól, a reménytől.
Nem akar élni, bevégeztetett,
várja őt az égi, művész gyülekezet.           

 

 

***********************************

 

Vágyak… Hozzád

Mikor eljön az éjjel és ágyamban fekszem,
Mikor nincs ki átöleljen, szorítsa testem,
Rád gondolok sóvárgón és szemérmesen,
Rád kit még nem ismerek kit egyszer felfedezhetek.

Elképzelem és izgató nagyon,
Kezem simogat lágyan kéjesen, vakon.
Szemem csukva van az érzék dolgozik,
Ruhád lebontom, s felfejtem titkaid.

Szám is elindul félénken bután,
Nyakadhoz ér, csókot lehel sután.
Kezed hozzám ér kezemre borul,
Lassan bíztatón, mozduljak kéri akaratlanul.

Nézlek, mert jó nézni nagyon,
A számmal borzollak, édesen piszkosan.
Hasadhoz ér, mely remegve hívogat,
Csókot adok néki megnyugszik biztosan.

Mennék én lejjebb is, de nem merek,
Szemedbe nézek s látom élvezed.
Akkor rajta hát, az a kis csoda hívogat,
Félénken… de belerejtem arcomat.

Érzem illatod, a vágyat mi kézzel fogható.
Kezem hozzá ér… ujjaim körbefonnak, a csodád kapható.
Lassan nyílik a szám a nyelvem kutat s keres
Édes íz mit érzek én, kéri is most már szeress.

A vágy elindul gátat nem vetek neki,
Akarlak s nyelvem utat mutat neki.
Fokozni kell a kéjt érzem és tudom,
Számban érezlek… játszom, kutakodom.

Mikor már forró vagy és lüktető,
Felhúzol magadhoz türelmetlenül.
Akarsz és akarlak ölem nyílik Neked,
Gyere bújj belém, a csodát már érezem.

Mozdulsz és mozdulok, csípőd hozzám nyomul,
Méhemben forró csodád lüktet, majd robban
elönt, remegsz remegek, magod belém szorul.

Nincs már semmi a határok eltűntek csak te létezel
Testünk összesimul… pihegve… kéjesen.

 

*******************************

 

 

Képzeletbeli férfi vagy,
mézédes, csábító, te magad.
Nem létező, kitalált személy,
Nem élő, de maga a tökély.
Csókolni téged, órákon át,
érezni tested, mozdulatát.
Majd szégyenkezni, a gondolat miatt,
erkölcstelen lenni, egy perc alatt.
Vágyódni a néma semmibe,
elveszni, bújni, nincs kibe.
Hagyom az álmot, fusson el,
reális talajon, ébredek fel.

**********************************

 

Fény az út végén, a reményt jelenti,
a földi élet komor, bús nem eredeti.
Fenn az égben tiszta lelkek élnek,
nincs erőszak, csak béke és fények.
Hívnak mennem kell, sietek oda,
családot, barátot elhagyok, vonz a csoda.
Szólít a távoli világ, rohanok, repülök,
hitet és kegyet, nagyon megbecsülök.
Sokan féltik az életet, pedig ott fenn jobb lesz,
hinni tudok benne, vágyódásom meglesz.
Itt a földi pokol, ott az élet sarjad,
nincs szenvedés, sírás, csak jó gondolat mit ad.

 

*************************************

     Új környezet idegen házak,
idegen emberek nincs kit lássak.
Visszavágyom a régi otthonomba,
egy biztonságot jelentő sarokba,
egy hete lakom itt fura az egész,
nem tudom megszokni ki lenne merész?
Haza akarok menni, sírom minden este,
az ócska falak közé kopott kis szobám
hol írtam sokat, hol rám nézett valaki,
szerettek… éltem és ez volt valami.
Újpest idegen nincsenek barátok,
ha nem sikerül tovább állok,
inkább az utca egy pad,
hol meghúzom magam s járom utam.
Élek míg tudok már ez sem érdekel,
elveszett otthonom, nincs máshol helyem.

*************************************